
La Li Ho!
Most egy nagyon imádott rajzfilm-sorozatomról fogok nektek áradozni, és titkon reménykedem, hogy többen is elkéritek majd tőlem a DVD-ket... :P Hát, kezdjük:

Az Avatar mindig újjászületik, és mindig másik népnél. (Sorban: víz, föld, tűz, levegő)
Ahogy az az intro-ból kiderül, a négy nép békében élt, ameddig a tűz népe nem támadott. De támadtak, mert undok ganajgombócok. :P Egyedül az Avatar segíthetett volna (aki akkor épp a Tűz népéből származott, és Roku-nak hívták) de meghótt. Újjászületett, de a tűz népe (mivel tudta, hogy a levegőidomároknál lesz az új Avatar) lemészároltatta az összes levegőidomárt, mikor Aang (az avatar) még csak 12 éves volt. Ekkor még csak a levegőt tudta idomítani, menekülés közben beleesett a tengerbe, és majdnem meghalt, de bekerült az Avatar-állapotba (Világít a szeme, s az összes eddigi Avatar erejét és tudását megkapja) és lefagyasztotta magát, és az állatkáját, Appát. Így ült a hűtőben 100 évig, amikor Katara (Az uccsó déli vízidomárcsajszi :P) és Sokka megtalálták. És akkor kezdődik a buli!
100 év hűvös után Aang igencsak csodálkozik, hogy mi minden történt a világban. A tűz népe már eléggé elterjeszkedett, már csak két föld-város, Omashu és Ba Sing Se áll ellen, meg az északi víz-nép. Természetesen felkerekednek, hogy mestereket találjanak Aangnak.

Persze a tűz népe folyamatosan üldözi őket, és próbálják bevenni a még szabad városokat, ahol hőseink segítkeznek a védekezésben, Zuko háromszor legalább kitalálja, hogy ő-most-jó-ja-de-mégsem.... XD Azula beszerez magának egy elit csapatot, két leányzóból, Ty Lee-t és Mai-t, és persze hiába lesz mindenki egyre erősebb, fenáll a kérdés: Vajon Aang képes lesz-e megölni a Tűz Urát?

Ha érdekel, melyik nép melyik harcművészetet használja, tessék:
Víz Föld Tűz Levegő (katt)
És persze sok melléktörténet is van benne. (Mítikus szörnyikék, természet-istenek, a hold lelke stb.stb.)
Ja, meg a humor... hát az kész, én sikítozva röhögtem már néha. Sokka és Aang már alapból bohócok, Zuko annyira emo néha, hogy azon már csak röhögni lehet, Iroh (Zuko nagybácsija) sem teljesen normális, Toph totál laza, és mindig beszól valamit, meg persze a rengeteg helyzet-komikum. Jó és kész. :)
Még néhány szót egyenként a fontosabb szereplőkről:

Levegőidomár (eredetileg) másodállásban Avatar. Minden élőt tisztel, éppen ezért vegetáriánus, és sosem öl meg semmit és senkit. Eléggé bohóc-alkat, folyamatosan valami csínyen jár az esze, bár mit várhatnánk egy 12 éves fiútól... (Jó, plusz száz év a frigóban.)
A népét kiirtották, múltjából egyedül a repülést segítő botja, és a nagy repülő izéje (valami állat, magyarul nemtommi, én angolul néztem) akit Appának hívnak. Később megtalálják a pici mókusszerű félig denevér szőrös valamit, aki meg Momo. XD
Appa:

Momo:





Nagybátyjuk Iroh, aki iszonyú édi bácsi, és baromi jó a humora. És imádja a jázminteát. XD


Nos, remélem tetszett a kis beszámoló, próbáltam minél jobb képeket kiválasztani, és azt hiszem, érdemes megnézni ezt a rajzfilmet. Nem tucat, és nem lehet előre tudni, hogy mi fog történni. És iszonyú jó humora van, de tényleg! :D
Béke Belétek: Amaru-chan
9 megjegyzés:
A buddhista kiskölyök meg a világ megváltása...XD Egyébként érdekes lehet, tényleg belenézek majd, ha lesz időm... látom, élvezed a nyarat. Örülök neki. *jóságos nővérke-mosoly*
Milyen lelkiállapotban lehettek a rajzfilm készítői...? XD
Üdv: Botyi
Black: helyesssss :D
Botyi: van róla egy képem, a következő bejegyzésben berakom utóiratnak, csak neked. :D Majd figyeld ;)
Water tribe... :P
Oh, "csak nekem", köszi szépen... Türelmetlenül várom! XD
Üdv: Botyi :)
Vivi ezt nekem is kölcsönathatnád. még csak pár részt láttam, azt is németül...:P bár a héten keresztanyuméknál voltam és ott van olyan csatorna, amin adják, de ha egyszer ideadnád, nagyon örülnék. :D
Oké, Tamika, meglesz :) Szerintem ezzel megint lesz egy közös hóbortunk :P Majd akkor vmikor, vhogyan odaadom.
Sziasztok,
Nem tudjátok hol lehet megkapni a teljes sorozatot dvdn?
Sajnos nem lehet kapni magyarul.
Megjegyzés küldése