Ego-post no.1.

La Li Ho!

Tegnap este sok mindenen elgondolkoztam. Például, hogy a Coca-colás üvegen, miért van napszemüveg a Napon... A párom azt mondta azért, mert heggeszt. Oké, én elhiszem.

A másik dologra már nem tudna válaszolni szerintem, mert senki sem tud. Még az anyukám sem. Pedig eléggé egyszerű kérdés:

Miért nem érdeklem az édesapámat?

Anya 18 volt, mikor megszülettem, apummal pont akkor szakítottak, és ráadásul apa bevonult katonának. 4 éves koromig még néha találkoztam vele, de azóta semmi. 13 éve nem láttam. Pedig kerestem. Már többször hívtam, hogy találkozzunk, de az utolsó pillanatban mindig lemondta valamilyen ürüggyel. Csak azt nem értem, miért. Már arra is rákérdeztem anyánál, hogy tényleg az ő az apám, de tuti, mert apasági tesztet kellett csináltatni, ugyanis az apám letagadott engem a bíróságon. Azt mondta, anyát csak látásból ismeri. Ehhez képest évekig jártak.
Fogalmam sincs, hogy nézhet ki, mert egy képem sincs róla. Nem emlékszem rá, és nem ismerném fel, ha elmenne mellettem az utcán. A hangja nagyon tetszik, kellemes, és teljesen megbízható embernek tűnik. Anya azt mondta, eléggé tutyimutyi fickó, és ne várjam, hogy majd kiáll értem, mert anyáért se állt ki soha. Nem tudom eldönteni, hogy anya igazat mondd-e, vagy csak ahargszik apára valamiért. Semmit nem mesél el róla, amivel többet tudhatnék. Csak annyit tudok, hogy szereti az angolt, jóképű és a Cool and the gang volt az egyik kedvenc bandája. Mellesleg, azt én is szeretem.
Egyébként, évekig azt se tudtam, hogy mikor megszülettem, be kellett mennie katonának. Csak annyit tudtam, hogy szakítottak. Hogy miért, azt sem tudom pontosan. 7.-ben, vagy8.-ban egyszer kutattam anya cuccai között, és megtaláltam a '92-es naplóját. Beleolvastam, hogy megtudjam, milyen kiskölök voltam, de mást is megtaláltam. Kiderült ez a katonás dolog, és hogy mielőtt bevonult volna, az apám kért rólam egy fotót, és mikor anya odaküldte neki egy közös haverjukkal, látta, hogy apa elsírta magát. A napló szerint a katonaság alatt végig nála volt a fotó.

Összesen egy Barbie és egy melegítő maradt tőle, ezeket még akkor adta, mikor kiskoromban látogatott engem. Azóta anyáék már többször mondták neki, hogy nyugodtan találkozhat velem. Meghívtam az általános iskolás ballagásomra is. A ballagásom napján is reménykedtem még hogy eljön. Nem jött el. Utólag mikor felhívtam, hogy miért nem volt ott, azt mondta, dolgoznia kellett. Nem hiszem el, hogy nem engedték volna el, ha szól, hogy a lánya ballag.

Később többször is hívtam, megbeszéltük, hogy szól, amint ráér. Sosem csörgött a telefonom. Aztán megbeszéltem vele, hogy meglátogatom én, nem kell lejönnie hozzánk, utazok én. Már a vonat felé tartottam, mikor lemondta telefonon.

Azóta nem beszéltem vele, mert nem merek. Fogalmam nincs, hogy miért nem akar találkozni velem, pedig annyira érdekel, hogy ki ő, mi történt 17 évvel ezelőtt, miért nem vállalt engem, miért mentek szét, miért barnás a bőröm (anya azt mondta, csak erősek a pigmentjeim, és gyorsan lebarnulok) , és hogy tényleg annyira hasonlítok-e rá.

Nem hiszem, hogy annyira rémes ember lennék, hogy így el kelljen utasítani engem. Vagy akkor mondja azt, hogy ne keressem többet, és esküszöm békén hagyom. De mondjon már valamit, mert ez így megőrít.

Nem tudom, miért írtam ezt le, talán mert jól esik összefoglalni az egészet. Talán mert önsajnáltató vagyok. Vagy csak nyűgös. Nem tudom. De sok kérdésem van, és senki sem válaszol. És ez piszkosul feldühít.

Amaru