Élet-jelenetek...

Az emeleten vagyok. Körben zenetermek, innen furulya, onnét gitár, máshonnan zongora hangja szűrődik ki. Unatkozom. Még 20 perc, mire elkezdődik az órám. Körülnézek. Az egész épület olyan természetes. Szinte minden fából van, a fal borítása, a székek, a díszlet, minden... Olyan, mintha az egész lélegezne.
Az emelet felül csupán egy körfolyosó, és tantermek, melyek innen nyílnak. Középen viszont le lehet látni a földszinten lévő előadó-színpadra. Én is itt fogok vizsgázni év végén...
Odalenn emberek ülnek a színpaddal szemben felsorakoztatott székeken. Sokan mosolyogva beszélgetnek, egyesek az órájukat nézik idegesen. Rögtön látni rajtuk, hogy ki hozza ide a gyermekét szeretetből, és ki az, aki csak azért, mert ez a "Bartók zenesuli"... Végülis, a kicsinek meg kell felelnie a családi követelményeknek...
Nyílik az ajtó a folyosó túlsó végén. Egy kislány jön ki, boldogan, táskáját még rángatja a vállára. Tanárnője integet neki. "Ügyes voltál, siess haza!" - mondja. Ám amint a kislány elrobog mellettem, és leugrabugrál a lépcsőn, a tanárnő arcáról eltűnik a mosoly, sóhajt egyet, és azt mondja magának: "Na végre elment..." Megvetően nézek rá, nem értem, miért tanár az ilyen. Pillantásom láttán lehajtja fejét, visszamegy a terembe, felkapja táskáját, és elviharzik mellettem.
Ekkor a mögöttem lévő ajtó nyílik ki. Egy lány jön ki, velem egy idős lehet, és az én tanáromhoz jár ő is... A portára igyekszik, kottát másoltatni. Mikor visszajön, szuszog. Sietett vissza, szeret énekelni. Odabentről a hangját, a skálázást és nevetést hallok. A tanárnő nagyon kedves. Velem is mindig az. Csak az nyugtalanít, amit az előbb láttam. Az a másik nő...
Ismét elönt a méreg, nyugtatásképp megint a lentieket bámulom. Egy nagymamát épp most ölel át az unokája. A kis dialógusuk még most is itt cseng a flemben.
"Képzeld,azt mondta a tanárnő, hogy ha így folytatom, akkor mindenki irigyelni fogja az állásomat felnőttként."
"Mert mi leszel?"
"Nem tudom, ami összejön. De amit leglehetségesebbnek látok, az az, hogy zenész leszek. Vagy kommentátor a Forma-1-en. És akkor mindig bekapcsolod a TV-t, hogy meghallgasd, ahogy beszél az unokád, jó, nagyi?"
"Persze."
A nagymama megsimogatta a pici fiú fejét, mire annak lecsúszott a szemüvege. Ügyetlenül kapott utána, minden mozdulata olyan gyenge volt. Elgondolkodtam, hogy vajon hogyan végzi majd ez a fiú. Lehet, hogy tényleg zenész lesz. De milyen zenész? Sikeres, vagy nem? Ha sikeres lesz, tud vele bánni, vagy lezüllik? Esetleg megutálja a hangszerét? Vagy a nagymamája, akihez szemlátomást nagyon kötődik, vajon megéri-e mindezt? És a kisfiú vajon elég erős-e ezekhez a nagy célokhoz? Rengeteg dolog vár erre a picike fiúra, aki még semmit nem tud az életről... Mégis már most azon gondolkodik, hogy "mi lesz, ha nagy lesz". Ez számomra rémisztő.
Magamat láttam benne. A másodikos kis Amarut, aki copfosan ugrabugrált haza a járda szegélyén, és kitalálta, hogy ügyvéd lesz, és mindenkit megvéd a gonoszoktól, és aki ártatlan, azt megmenti. Azóta persze megkaptam a kellő információkat, hogy ez valójában hogy működik. És mily meglepő, már nem akarok ügyvéd lenni. Nem tudom, hogy mi leszek... Újságíró... most ez a legvalószínűbb. És ha mázlim van, azt írhatom, amit szeretnék. Ha meg nem, akkor idióta tinilányok menstruációs vagy maszturbálási problémáira fogok válaszolni. Ilyen az élet. Hiába csinálod azt, amit szeretnél, azt is tönkre tudják vágni....

UI: Az élet szép! De tényleg!

WTF... -.-"

Na? Mi van? Semmi... az nem van, hanem nincs. De ez lopott duma... L'art pour L'artos... Lényegtelen.

Unatkozom. Depis vagyok. Hisztis. Undok. Fáradt. Kiégett. Egocentrikus. Bunkó.

Olvastam most egy blogot.... Érdekes volt, tetszett is, de rohadtul levitte a kedvem. Mondjuk, az enyémet nem nehéz. Pár perce mondtam egy ismerősömnek, hogy nem szeretek neten panaszkodni, mert szerintem nincs értelme. És most mégis ezt teszem. Hihetetlen milyen gerinctelen tud lenni az ember. Sosem gondoltam volna ezt magamról, de bebizonyosodott, hogy én is ilyen vagyok. Semmiben sem különbözöm a többiektől. Ó,igen, persze, én is hitegetem magam, hogy én neeeeem, meg én más vagyok, de ez hülyeség. Na meg persze, hogy milyen fantasztikus jövőm lesz. Rengetegen csak betervezzük az életünket, hogy ide megyek tanulni, ez lesz a munkám, így fogok élni, ilyen pasim lesz, meg két lány gyermekem... aztán ha egy apró részlet csúszik, akkor borul az egész kártyavár, és olyan sebzettek leszünk, mint a kerítésünk sarkához lapult kóborkutya, akit persze egyesek jól megrugdosnak. És egymással is ezt tesszük! És most, hogy belegondolok, nincs is jogom ilyesmiről írni, mert én is ezt teszem! Nem bírom a plázalányokat. Kigáncsolom őket! Pedig nem ártott nekem,sőt, lehet, hogy ő is utál, de mégsem tett ilyet. Én megtettem, és jól esett. "Jó poén volt." Mondhatnám így is... És persze, ha egy olyan emberrel beszélgetek,,aki fontos számomra, akkor ezt nem mesélem el... Mert szégyellem. Jöhet a kérdés: akkor miért csináltam? Nem tudom. Pedig akkor biztos tudtam. Mert elvileg az ember tudatos lény. Akarattal cselekszik. Vagy ez sem igaz? Csak azt hisszük, hogy ez így van? Egyáltalán mi az, ami "van"?

Hát ez röhejes. Itt gépelek, mint egy bazári majom, próbálok nagy lenni a tök üres mondataimmal, és nem is értem már, hogy miről írok, mert csak úgy jön. Pedig, ha nem lenne ilyen szinten sz*r a kedvem, biztos nem írnék ilyeneket.

Egyébként utálom az ilyesféle írásokat. Ha más blogján ilyesmit találok, kiröhögöm. Most épp magamon is röhögök. Szánalmas az egész. Olyan vagyok, mint egy rossz EmO. Lassan kiírhatnám a blogra, hogy "I hAtE mY lIfE" Mert ugye a divatolók ilyen menőn írnak... esetleg azokkal a hülye msn-es betűkkel... Ja, és holnap veszek egy Gilette-pengét, lefestem rózsaszínre, és egy fekete szalaggal a nyakmab kötöm...Na neeeeeeeeee... Ez már annyira szar, hoyg az a jó...
Az agyamra mennek az emósok. Nem utálom őket, mert ahhoz nincs jogom, mivel nem ismerem őket, de idegesítenek.

Na, fura hogy ilyen stílusban írok, mi? Eddig cuki voltam, meg "vickes" De esetleg ha valaki kiszippantott agyú törzskönyvezett műszöke playboy-landből, akkor ő majd azt írja kommentnek, hogy "jujj, de komcsi vagycsi! Ne félj, én szerizlek!" Csak az a baj, hogy le fogom hányni... De kigáncsolni nem fogom, arról már leszoktam! Ha lehánytam, majd erről is leszokok, mert mindenre akkor jövök rá, ha már megtettem. Mindig akkor tölti be az agyam helyét a tudat, hogy mekkora barom vagyok, amikor már mindent elcsesztem. Ez annyiszor, de annyiszor megtörtént már. Suliban, barátokkal, elenséggel, családdal, szerelemmel....

Szerelem... na az milyen szemét dolog tud lenni. Most épp mondjuk nincs miért panaszkodnom... Talán épp ezért panaszkodok.... Nem értem magamat.... De azért lehetnek döccenők mindig. Nem szeretni akit kéne, szeretni akit nem kéne, vagy szeretni mind a kettőt... eléggé lehangoló dolgok...

És most jut eszembe, hogy utálom a MyVIP-et... A sok hülye komment, hogy "szhépp vagyhol babáhhmm<3" meg ilyenek.... blöööeehhhhh.... Lehet, hogy törlöm is magam a rendszerükből...

Mennyi hülyeséget összehordtam! Ez vicces... Na, kérem, így kell tucat-bejegyzést írni! Kösz, hogy elolvastad, remélem, nem bőgsz, nem is röhögsz. Ha igen, akkor meg egészségedre.

Amaru voltam, unatkozva, fáradtan, hisztisen és depressziósan. "Puszi..." :S

L'art pour L'art, Bartók-suli, Miyavi.... avagy, megy az élet

La Li Ho!

Huhh, jó ideje nem írtam, bocsi (annak a két-három nagyon unatkozó embernek, aki az én blogomra felnéz...XD). Nem azért nem írtam, mert lusta voltam, hanem mert nem tudtam a felhasználónevem XD Ezt mondjuk nem kéne így a világ elé tárni, mivel már alapból égő, nem ha még itt dicsekszem is vele, hogy sügér vagyok.... :LOL: Na de nem baj, milyen ember az, aki nem tud nevetni saját magán? :)

Nos... húúú, mennyi minden történt! Na, akkor szedjük pontokba...

1. Voltam a páromnál három hetet. És jól bírtuk! Három teljes hétig, folyamatosan együtt, és nem voltam házisárkány! Asszem legalábbis... Tesóimmal két perc után üvöltök... Nagyon jó volt, mert jó a légkör, kedves a család, szép a dunántúl, no meg a párom sem egy rossz fogás :P:P:P Az egyetlen, ami zavart, az a takarítás hiánya volt. Itthon eléggé sokat takarítok, náluk pedig nem kellett. Egy hét után, már depressziós voltam. Teljesen ingyenélőnek éreztem magam (ez mondjuk így is volt... XD) , úgyhogy, amint a barátom kitette a lábát a házból, letámadtam az anyukáját, hogy porszívózni akarok. XD Mire hazaért, úgy-ahogy rendbe vágtam a szobáját. Ennek következménye persze az volt, hogy nem találta meg a hajgumikat, mert egybe pakoltam őket. :lol: A legpozitívabb élményem, amikor náluk vagyok, az egy szöszke leányzó, aki egyébként elég csendes, de én mégis jókat beszélgetek vele. Mindketten szeretjük a cicákat, a HSM-dalokat, és jókat nevetünk a barátom látszólagos macska-utálatán. :) Húú, jól elkanyarodtam! Igazság szerint csak annyit akartam írni, hogy nagyon jó volt, és hogy gyorsan eltelt...és hogy kiettem a családot a sajtkészletükből XD


2. Ismét suli... A töritanárnőnket elvették, helyette kaptunk egy házimanót... Fantasztikus, taccs a töri érettségimnek... az előzö tanáromtól féltem, úgyhogy tanultam... de így...pfff.... el fogok lustulni. Öööö...nem, ez így nem igaz. Már el vagyok lustulva. A kémia tanárnőnk (ő is új jövevény) a régi töritanárnőm robbantgatós kiadása... ugyanolyan szigorú, de sajnos kémiát tanít, ergó---> meg fogok bukni XD Ja, a biológia-tanárnő meg tündéri. Nagyon kedves nő, és nagyon jól tanít! Ez egy remek kombináció! Már-már gyanúsan jó...


3. Barátnők... Új szobatársnőim vannak. A LB-m persze maradt, csak a két másik leányzó lett "lecserélve" az új társak: Csilla és Gabi. Gabi egy rózsaszín-csaj. Furcsa, hogy pont az én szobatársam... sokan el se hitték az első napokban... A másik, Csilla. Na ő aztán,....ritka hülye. Annyit barmulunk együtt, hoyg az már bűn. Kedvence az emeleti-ablakból való wc-papír eregetés. De ott van Icu is, aki Varga-gimis pólóban megy plakátot lopni... Szal megvan a szint... Idén is. És persze Amarukácska kitalálta, hogy ő fellép a Koligálán a barátnőivel, méghozzá egy L'art pour L'art feldolgozással. Eléggé vicces lesz, de csak mert nagyon jó az alapanyag. Tulajdonképpen lekoppintjuk őket. Nem azért, mert nincsenek saját ötleteim, csak szeretném, ha a kollégium többi lakója is megismerné ezt a remek humorista-gárdát. :)


4. Bartók Béle zeneiskola! Rettegj! Megyek énekelni! Igggggen.... 9.én volt a felvételim (énekeltem egy népdalt) és bekerültem. Heti egy órám lesz Erdélyi Erzsébet tanárnővel, akinek atomkirálymenő hangja van... Két barátnőmet is felvették, Csillát és Franyókámat. Csilla népdalénekes szeretne lenni, Franyó meg velem szeretne egyszer közösen fellépni. (ja, igen, megjegyzés: sokszor éneklek kollégiumi rendezvényeken. Eredmény: 300 halláskárosult, 4 halott, 1 sokkos állapot...)A párom mondta egyszer, hogy én vagyok a pacsirtája... erre én rögtön rávágtam, hogy akkor nem orrból, hanem csőrből éneklek... egyik jobb, mint a másik.


5. Franyókám mutatott nekem egy Miyavi nevezetű énekest, aki félig japán, félig koreai. Félelemetesen gitározik a csávó! Tényleg nagyon brutál! És tök jó, rekedtes hangja van! Ha valakit érdekel, ajánlom a Selfish Love című számát, abban eléggé nagyot alakít egyszem gitróval meg egy lábra csatolt csörgővel... :) Jobb oldalt, a videósávban a legfelső videó. Tényleg érdemes rákukkantani.


6. Ez lesz a mostani bejegyzés uccsó témája. Fáj a jobb szemem, jobb oldalt a fejem és a fülem is néha. Nem tom mér. Majd holnap kérek a házidokitól beutalót, aztán irány a szemészet. Mivel rángatózik is a szemem. Egyébként pénteken rosszul lettem a suliban, és hazaküldtek. Hányingerem volt, szédültem, és foltokban nem láttam. Ja, és még nincs jegyem az AnimeConra! Ajvé, szép az élet!

Így belegondolva, azt hiszem, az Ördög-lord kinézett magának. Üzenem neki:

"Én elhiszem, hogy unatkozol, édesem, de ne velem szórakozz!"

Köszönöm, hogy ma is engem választottak, a viszontlátásra... ;)