Vicces, mennyi mindenre rávesz az unalom. Például gondolkodom. XD De tényleg. Most emésztgetem azt a rengeteg infót, ami ebben az évben eljutott az agyam helyéig. (Tanévben, mármint. ^^") Egyébként véleményem szerint ebben az évben voltam a legképlékenyebb. Nem tudom miért. Talán tényleg igaz, hogy gimi közepén van még egy változási időszak a tinédzserek életében. (Wow, ez a mondat úgy hangzott, mintha okos lennék. XD) Naszóvalaszongya...
Megismertem egy maréknyi embert, és az a furcsa, hogy mindannyian tök egyéniek. (Ami manapság nagy szó... A suliban a diákok fele olyan, mintha futószalagon gyártották volna őket. Zéró egyéniség...)Szóval...
Megismertem egy első ránézésre szürke kisegeret, akiről aztán kiderült, hogy baromi jó humora van, iszonyúan nyugodt (és ezzel engem is sokszor lenyugtat), és egyszerűen édi.?
Aztán van egy zseni, aki alig tanul, és kedvenc helye a suliban a fizika szertár, imádja a törit, jó angolból, matekból, és még ki tudja miből, és imádja Leona Lewis-t és Christina Aguilera-t. (Kedvenc énekesnőim, mikor mondta, azt hittem, a nyakába ugrok.) Kitárgyaltuk, hogy Beyoncé is elég jól nyomja az ipart, és hogy a Single Ladies-klipben az egyik táncos transzi, és mégis ő táncol a legjobban. (Mint kiderült, az illető egy híres tánciskolát vezet, és rengeteg sztár klipjében koreográfus.) Ja, és ez a zseni fiú. Bailey's-ezni akartunk egy jót szülinapomon (ez sajna nem jött össze), és sci-fi történetekről szoktunk dumálni, meg könyvekről, mert ő is mániákusan olvas. És persze – mint a barátaim legtöbbjének – neki is baromi jó humora van.
Aztán... Ja, igen, egy iszonyat jó ruhakölteményekkel rendelkező goth-loli is bekerült az ismertségi körömbe, és nagyon imádom, mert aranyos, és néha kicsit szerencsétlennek tűnik, de ettől még aranyosabb lesz, és nagyon figyelmes. Észrevette, hogy szeretem a dobókockákat, és karácsonyra vett nekem egy dobókockás hajgumit, és varrt egy goth-lolis fejkötőt, ami kis dobókockákkal díszített.
A következő emberke egy kicsit nehezebben jellemezhető... Bonyolult személyiség, néha az az érzésem, hogy még ő maga sem tudja eldönteni, milyennek is tartja magát. Nagyon depis az átlag viselkedése, mégis süt belőle a kitartás, és persze a makacsság. Én kedves lánynak ismerem, de sokan félnek tőle, mert morcosan néz azokra, akiket nem ismer. (Többen figyelmeztettek, mikor először látták, hogy vele beszélgetek, hogy vigyázzak, mert szerintük az a lány undok, és összetöri majd a szappanbubi lelkemet... ez több szempontból is vicces. Első: a leányzó nem undok... velem legalábbis tutira. Második: annyira azért nem kell engem félteni... ismerek egy-két borzalmas embert, akik tényleg összetörik piciny lelkem, és láss csodát: élek! Harmadik: nem is ismerik őt, és máris sziklaszilárd véleményük van róla! És a negyedik, az alap felfogásom: Ha sosem szólsz hozzá egy elsőre mogorva emberhez, sosem látod meg a mosolyát.Továbbá azt is fontos megjegyeznem, hogy kémia-manó. (ezzel nálam az istenek közé emelkedik, mert én tök sügér vagyok robbantgatásból.) És irodalmár is. Szuper, nem?
Az utsolsó személy eléggé meglepett... mármint az, hogy hozzám szólt. Egyáltalán nem egy körben mozgunk. Több szempontból lehetetlen volt, hogy mi valaha is beszélgessünk. - Én "a" osztályos vagyok, ő meg nem.(Ez azért kizáró ok, mert az "A-sokat" mindenki utálja.)- Ő menő, én meg nem. (A lányok 90%-a odavan érte. Nekem nem jön be. :S)- Ő nem alacsonyodik le "magamfajtához" én meg nem akarok olyan lenni mint az "ő fajtája". (Ezt kifejtem bővebben is... Én a barátaimnak vagyok érdekes, de egyébként nem igazán. Nem vagyok bombanő, vagy iszonyú okos, vagy baromi gazdag, vagy botrányhős, vagy tanárgyerek, szóval semmi olyan, amiért a suliban többen is ismernék a nevemet. Na ő viszont a felsoroltakból többe is beletartozik. Ennek következményeképp eléggé undok és beképzelt tud lenni, de szerintem csak szerepet játszik. Mindjárt írom, miért.)Az első beszélgetésünk eléggé érdekes volt. Kémia előtt jött oda hozzám. Épp a házit diktáltam a füzetemből három osztálytársamnak (igen, kivételesen készen volt. Félek a kémia-tanárnőtől, naXD), amikor megjelent. Kérdezte: "Ráérsz egy percre?" Én meg azt hittem hallucinálok... körbe is néztem, de mögöttem már csak az ablak volt, tehát nekem szólt. Azért még mindig nem voltam biztos benne, úgyhogy rákérdeztem: "Én?" Bólintott. "Persze csak ha ráérsz." Ráértem. Odaadtam a füzetemet a többieknek, és félre vonultam vele.
Eléggé nyögvenyelősen kezdte a mondandóját. Ekkor tájt még csak azt tudtam róla, hogy menő, lányok-kedvence és beképzelt. És hogy szerintem nem is jó pasi, tehát nem tom mit esznek rajta. Ennek következtében nem voltam épp mézesmázas. Mikor már két perce csak ott tartott, hogy hát-ő-igazából-nem-akar-zavarni-engem-csak-nagyon-elakarja-mondani-hogy-neki-annyira-de-nagyon-hogy-az-nagyon- és-hogy-ugye-tényleg-nem-zavar... akkor úgy közbe szóltam, hogy "Szóval mit is szeretnél?" És akkor végre elmondta, hogy nagyon tetszett neki az angol novellám, amit a Heroes 3-játék alapján írtam. Azt mondta, ő is játszik az említett programmal, és nem is gondolta, hogy egy lány is szeretheti, meg hogy még novellát is ír róla, ráadásul angolul. És még azt is hozzátette, hogy ő is régóta akart már írni róla, mert szereti a Heroes-világát, de eddig nem csinálta még meg, és ez most olyan jó volt, hogy olvasott egy ilyet. Megköszöntem, aztán mentem, mert jött a kémia-tanár. Az órán szinte végig azon agyaltam, hogy biztos őrült vagyok. Az lehetetlen, hogy hozzámszólt, és hogy kedvesen szólt hozzám. Nem, ez kizárt. Biztos képzelődtem. Vagy elaludtam, míg diktáltam a leckét, és csak álmodtam. (MIÉRT VELE ÁLMODTAM?! O.o) Szerencsére a tanárnő nem szólított fel, pedig tutira fogalmam nem volt, hol tartunk, és szerintem ez látszott is rajtam. Még padtársnőm is közölte, hogy kiült az arcomra a "FATAL ERROR" felirat. Egyszerűen képtelenség, hogy a suli bunkójával dumáltam. Aztán elmentem ebédelni.
Már egészen belenyugodtam, hogy megbolondultam és képzelődök, amikor odajött hozzám a kajasorban. "Remélem nem kaptál miattam rossz jegyet kémián." – mondta. Baszd meg, nem vagyok őrült! O.o Tök jó. És tök szar. Tényleg beszélgettünk ezek szerint. Ne máááá XD Valahogy kinyögtem, hogy nem, nem szólított a tanár, aztán elfordultam, ő meg elment. Előre féltem a barátnőimtől. Mert tudtam, hogy félreértik majd az egészet. És úgy is volt. Egyikőjük konkrétan kijelentette, hogy Parajka (innentől nevezzük így) "rám van mászva" – grammatikai csoda RULZZZ...XD
Aztán pár hét eltelt, és egyszer Parajka mögöttem volt a kajasorban. És megint hozzám szólt. Sajnos itt végképp le kellett mondanom a lehetőségről, hogy csak képzeltem az egészet, vagy hogy hetek óta ébren alszom... és hülyeségeket álmodok. A téma a Heroes 3 volt, meg a novellám. Azóta olvasta magyarul, és állítása szerint lenyűgözte, mert ugye magyarul jóval választékosabb volt a szókincs. De az angol is nagyon jó lett szerinte. Aztán szóba jött – és itt nagyon ledöbbentem – hogy ő régebben próbálta az anyukájának ezt a játékot megmutatni, merthogy ő ugye szereti. De – és itt teljesen eltűnt az a beképzelt, fellengzős beszédstílusa, és elkezdte a földet bámulni – az anyját sosem érdekelte, és azt mondta, hülyeség az egész, és Parajka foglakozzon mással, ne ilyen marhasággal. Bazze, ez a nagy ló komolyan azon problémázik, hogy anyucinak nem tetszett a kedvenc játéka?! Jó, én megértem, hogy gyerekkori seb, meg biztos szarul esett, de.... na, értitek? Meg ki vagyok én, hogy nekem kezd el lelkizni. Mondtam neki, hogy ez nem az ő hibája, mert a szülőnek igenis figyelnie kell arra, hogy a gyereke mit szeret, és ha nem is tetszik neki, legalább meg kell hallgatnia. Asszem itt fogta fel, hogy olyat mondott el, amit nem is akart, és visszatértünk a novellámhoz, onnan meg a suliújsághoz, hogy olvasta, amiket írtam, és némelyik egész jó volt. (Legalább őszinte. Közölte, hogy volt, amit el se olvasott XD) Aztán én leültem, követett az asztalomig, és még zárásképp közölte, hogy na-szóval-tényleg-tetszett-neki. (Gondoltam magamban: ezt már mondtad párszor...) Megint megköszöntem. Még mindig ott ácsorgott. "Leülhetsz, ha akarsz." – mondtam. Idegesített, hogy én ülök, ő meg ácsorog tálcával a kezében. De – ahogy arra számítottam – nem ült hozzám. Az neki ciki lenne, hogy egy "A"-s lánnyal ebédel, gondolom. Azt mondta, már elígérkezett máshová, és egy másik asztal felé bökött. És tényleg, ott volt az a koránt sem kedves bagázs akikkel mindig együtt lóg. A társaság lány tagjai majd megöltek a tekintetükkel. A fiúk észre sem vettek. (Mondtam, hogy más világ ők meg én... a lányok se vettek volna észre engem soha, ha Parajka nem velem beszélget.)És azóta nem beszéltem vele. Továbbra is beképzeltnek és bunkónak tartom, de meglepett, hogy egy pillanatra olyan őszinte volt. (Vagy baromi jól színészkedik. Köztudott, hogy imádja magába bolondítani a lányokat, lehet hogy ez a sértett-kisfiú előadás is egy ilyen akció volt. Nem jött be. Egyszerűen nem az esetem. Ez van. :P)
Később a fentebb említett "ha-nem-szólsz-hozzá-sosem-látod-mosolyogni" lánnyal alaposan kibeszéltük. Ez a lány szerintem NAGYON utálja Parajkát.(Parajka is őt, mert a suliújság kapcsán szóba jött ez a lány, de ez a része a sztorinak ezen esetben nem volt lényeges.). Mikor elmeséltem neki, hogy mi történt, bölcsen hümmögött egyet, majd megállapodtunk abban, hogy azért ettől még nem váltottuk meg a világot. És tényleg nem. Talán még néha majd egymásra köszönünk, de beszélni nem hiszem, hogy fogunk.(Parajkával, mármint.) Ő elmondta, amit akart, én meg soha nem is akartam neki mondani semmit. Érdekes élmény volt, ennyivel is több élményem van az életemben, és néha mosolyoghatok rajta egyet. Köszönjük, Emese. :D
Szóval megismertem egy jópár embert, és közben próbáltam raktározni az élményeket, és magam maradni. Egyesek azt mondják, sikerült, sőt évek óta nem változom. Más valaki azt mondta, változtam. Bunkóbb lettem. Szerintem csak irónikus vagyok, bár a kettő nem áll messze egymástól, és nem is zárják ki egymást. Nagyon cinikus tudok lenni. Pedig általában vidám lánynak jellemeznek. Irónikus, nem? Pont, mint én... :D
Na, ennyit mára. Bocs ezért a terjengős gondolkodok-a-nagy-semmin bejegyzésért. Csak jól esett kiírni magamból.
Szép nyarat!
Ama-chan
UI.: Botyi kedvéért; Így érezték magukat az "Avatar" alkotói:
