RókAmaru

"Sokan nem értékelik a humorom. Ha kevesebb lenne az önbizalmam, azt hinném, nem vagyok vicces."
(Anita Blake)
Ha EMO, Prinszessz, RAJ, vagy csak szimplán bunkó vagy, jobban teszed, ha nem szólsz hozzám...
Nyikita (Amaru gyilkos-énje)

2009. április 14., kedd

Ribizli potyog az éhhhééégbőőőhőőől!

Hogy miért ribizli, azt nem tudom....

Amúgy hello. XD Ma egész nap ez a mondat kavirnyál a fejemben, teljesen mintha GYP lennék... Jó, az vagyok, tudom. -.-"

Éjjel azt álmodtam, hogy egy kastélyban lakok, zsiráfokkal. OMG! O_____________o
Gondoltam, ezt megosztom veletek. XD

Egyébként Gyömrőn vagyok perpill, voltam már Dédimnél látogatóban, meg most nagybátyámnál vagyok. Komolyan gondolkodtam rajta, hogy Papát is meg kéne látogatni, de nem bírtam rávenni magam. Nem akarom azt a sárgás földkupacot látni, a Papám nevével. Még mindig emlékszem a lezúduló föld hangjára, ahogy a koporsó fedelén dübörög. Borzalmas hang. Ha már hallottátok, akkor tudjátok, ha nem, akkor ne is akarjátok. Álmamimban még mindig kísért, folyton felébredek rá. Emlékszem, mikor végeztek, a sírásók meghajoltak papám sírja előtt. Ilyen nem nagyon szokott előfordulni. Frankón felsorakoztak mind a négyen, és meghajoltak.
A koszorúk még mindig ott sorvadoznak. A virágok már elszáradtak, de a szalagok még mindig ott lengedeznek a szélben. "Barátaid a C vágányból..." "A Victors együttes rajongói köre" stb.
Most itt ülök a házában, és körülöttem a rengeteg emlék. Nagybátyám ugyan gőzerővel dobozol, hogy ne emlékeztesse semmi, de a házat, az életünket nem dobozolhatja be...

Még fél óra, és indulok vissza a koliba. Fura... Nem akarok visszamenni a szabályok közé. Zoliéknál olyan szabad minden. Nem figyelik folyamatosan, hogy mit csinálok... Koliban tanulni kell, otthon.... áh, hagyjuk. Nem is vagyok mostanában otthon. Nincs is már otthonom. Lehet otthonnak nevezni egy olyan helyet, ahol alig vagy pár hetet egész évben, és nem érzel honvágyat? Hihetetlen... Mikor veszítettem el az otthonom? Még másodikban, mikor elköltöztem papámtól? Vagy gimi elején, mikor kollégista lettem? Vagy nekem soha nem is volt ilyenem? Egy földönfutó lennék? De akkor meg minek vagyok? Most tanulok, aztán majd beállok a jómunkás emberek közé, robotolok éveken át a semmiért, aztán meghalok, és azzal is csak fájdalmat okozok. Nem jó ez így. Miért tud az ember sírni, bánatot, fájdalmat érezni? Én nem akarom ezt... Én csak élni szeretnék... úgy igazán... nyugodtan, boldogan. Úgy, hogy ne legyen furcsa, ha olyan jó kedvem van, hogy azt éneklem ugrálva: "Ribizli potyog az égből!"

Amaru-chan

3 megjegyzés:

Atomnyul írta...

Menjünk haza.

Névtelen írta...

Mi itt vagyunk neked, Vivi...
Üdv: Botyi :)

Amaru-chan írta...

Menjünk. :)

És köszi, Botyi.